[vissza]

 

 


EU eljárás a telefonadó miatt

Újabb kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió végrehajtó szerve Magyarország ellen a távközlési szektort érintő extra adónemek miatt. A mostani eljárás a telefonadó néven július elsejével bevezetett beszédforgalom-arányos adóteher miatt kezdeményezte az Európai Bizottság. A Bizottságnak az meggyőződése, hogy az állam a költségvetési egyenleg javítása céljából vetette ki az adót. Erre viszont az engedélyezési irányelv rendelkezései szerint nincs lehetőség.

Mint ismeretes, 2012. július 1-jétől határozatlan időre távközlési adó került bevezetésre Magyarországon, a telefonadóból 2012-re 25-30 milliárd forint bevételt vártak, 2013-ra pedig 44 milliárd forinttal kalkuláltak. Az adó a távközlési szolgáltatókat terheli, vezetékes és mobil hangforgalmuk valamint mobil SMS/MMS forgalmuk alapján. Az adó mértéke vezetékes és mobil hangszolgáltatás esetében 2 forint percenként valamint 2 forint SMS-enként és MMS-enként.
Az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 400 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 1400 forintban került maximálásra a 2012-es évre. 2013-ban magánszemélyek esetében 700 forint, cégek esetében 2.500 forint az adó maximális mértéke.

A szolgáltatók az adó bejelentését követően gyorsan reagáltak is, a Vodafone a Telenor és a Magyar Telekom is „részben” áthárította ügyfeleire (a kormány ígérete szerint át nem hárítható) a sarcot. Volt szolgáltató, amelyik előfizetőire többszörös mértékű, indokolatlanul magas áremelést vetett ki, így kihasználva nagyobb profitszerzésre a rá kivetett új adónem bevezetését. Előfizetőit erről nem- vagy megkésve tájékoztatta, s nem tette lehetővé azt sem, hogy ráfizetés nélkül megszüntethessék ügyfeleik szerződésüket. A szolgáltató lehetőséget adott arra, hogy újabb önként vállalt hűségnyilatkozat aláírásával valamelyest árban kedvezőbb feltételt, ezzel kisebb áremelést kapjon jogtalanul megsarcolt kiszolgáltatott ügyfele. (Lásd: http://fogyasztovedelem.hu/Varia_x/mobilsarc_olvaso.htm)

Brüsszelnek ugyanazok az aggályai a telefonadó kapcsán is, amelyek a 2010 őszén bevezetett távközlési adóval összefüggésben felvetődtek, és ami miatt már az Európai Bíróságon kell védekeznie a kabinetnek. Ez ügyben az Európai Bíróságnak kell majd döntenie. A 2010-es távközlési különadó ügyében hamarosan várható ítélet, és elmarasztalás esetén közel 200 milliárdos kiadási kötelezettség jelentkezhet a költségvetésben.

A kormánynak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a Bizottság észrevételeire, vagy a kérésnek megfelelően módosítsa a telefonadót bevezető törvényt az uniós jogszabályoknak megfelelően.
A mostani értesülés arra utal, hogy az első lépcsőjére lépett a kötelezettségszegési eljárás. Ezt követően a Bizottság megvárja a magyar fél hivatalos reakcióját. Ha ez nem elégíti ki elvárásait, akkor lép a következő szakaszba az eljárás, és az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt küld Magyarországnak. Ha az erre érkező magyar választ sem ítéli elegendőnek az EB, akkor léptetheti a harmadik szakaszba a kötelezettségszegési eljárást, vagyis terjeszti az ügyet az Európai Bíróság elé.

Az NGM azonnal kiadott közleménye szerint a telefonadó célja, hogy a mostani gazdasági környezetben az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók fokozottabban vegyék ki részüket az államháztartás egyensúlyának javításában. A telefonadó - a vonatkozó uniós jogszabály hiányában - jogszerűen, nemzeti hatáskörben hozott törvényi intézkedés. Erre tekintettel Magyarország kész arra, hogy álláspontját a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bíróság előtt is megvédje - áll az NGM közleményében. E szerint az NGM nem változtat.

A távközlési szolgáltatók szeptemberben már befizették (az augusztusi hónap után) a távközlési adót. A minisztérium akkor kiemelte, hogy "a távközlési adó új adónem, amely 2012. július 1-jétől hatályos, az első befizetési kötelezettség szeptemberben keletkezett". A részletes adatok szerint összesen 12 milliárd forintnyi adóbevételt telefonáltunk be a költségvetésbe, ez négy hónap alatt érkezett be a büdzsébe az a pénz, amit indokolatlanul elvettek a mobil szolgáltatók az ügyfeleiktől.

A Magyar Telekom az elmúlt években különböző típusú extra teherrel szembesült, fizetnie kell távközlési különadót, telefonadót és közművezeték-adót is. A vállalat 2010-óta fizet távközlési különadót, az extra teher 2013-ban kivezetésre kerül, "helyét" azonban közművezeték adó veszi át. Tavaly óta a vállalat eredményét a telefonadó is rontja, tavaly valamivel több mint 8 milliárd forintnyi telefonadót fizetett a vállalat, idén pedig közel 20 milliárd forint lehet az extra teher. Az adó egy részét azonban a vállalat továbbhárítja ügyfeleire.

Az adó egy részét azonban a vállalat továbbhárítja ügyfeleire.

A társaság részvényeinek árfolyama nem reagált érdemben a hírre, jelenleg 0,5 százalékos pluszban áll.


(FVA összeállítás 2012. január)
 

 

Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló  Kapcsolat   A lap tetejére