Vissza

 


Kedves Booking Ügyintéző!

Alábbi levelemre még nem érkezett semmilyen válasz vagy reakció az önök részéről. Mivel a Bookingon keresztül foglaltam a szállást, így az Önök segítségét kérem. A szállásra megérkezésünkkor szembesültünk azzal, hogy a szállásadó ittas volt. Koszos, büdös és rendezetlen ruhában fogadott. Mi eleve már egy ittas, koszos embernél nem akartunk megszállni. Ennek ellenére bementünk megnézni a szállást. A szálláson két kiadó apartman rész van. Az általunk foglalt kisebbik rész, az út színe alá megy le. Bejárati ajtaja mellett a kukák.
Büdös fogadott. Belépve dohos szag csapott meg. A fotók és a leírás alapján nem volt egyértelmű, hogy a kisebbik apartman nem rendelkezik egyáltalán konyhai résszel és még egy pici hűtő sincs benne a legnagyobb nyári hőségben. Mondtuk hogy itt félreértés történt, s hogy nem ez látszódott a foglaláson.
A foglalási felületen szövegesen ez nincs feltüntetve. A szállásadó jelezte, hogy mindez a Booking hibája, mert ő már vagy tízszer kérte, hogy javítsák ki, de sosem teszik meg. Elnézéseket kért, ígérgetett, megértőnek mutatkozott, szidta a Bookingot, hogy félreérthető a felület. Lefotóztam a foglalási felületet erre a szobára vonatkozóan. Levelem alatt ott a fotó róla. Egy szóval sem írja, hogy ehhez nem jár semmilyen konyhai felszerelés. A mixelt képeken meg vegyesen vannak a szállások. Azt sem emeli ki, hogy ez a szállás az utca szint alatt van, szinte mint egy pince.
Csatolok képet, csak kívülről tudtam fotózni, mert ekkor már nem tudtunk bemenni. Jól látszik ez a pici „szállás”. Utca szint alatt van. A lapostető sem ér fel az utca szintig. A kis bejárat, ahol be lehet menni, ott van a kuka tárolva az ajtó mellett. A foglalási kép, amit levelem alatt befotóztam oda van írva, hogy szoba mérete 15 nm. Hát ennek az egésznek a mérete sincs talán 15 nm a zuhany wc-vel együtt. Az a szoba még talán 8 nm-nél sincs több. A szállásadó ajánlotta, hogy mondjam le a foglalást és ő vissza fogja igazolni. Még hittem is neki sajnos. Lemondtam a foglalást, s vasárnap délután, estefele elkezdtünk másik szállást keresni. Így kezdődött. Utána vártam, hogy visszaigazolja a lemondásom, de ez nem történt meg. Akkor fordultam először Önökhöz. Kérésükre a szállásadótól nem érkezett válasz.
Felhívtam telefonon, hallózott mintha nem hallaná. A következő nap ismét hívtam kétszer is a szállásadót, kinyomta a telefont. Utána elmentünk ismét hozzá, kértük erősítse meg a lemondásunk. Épp elég nehézséget okozott, hogy az átutalt összeg mellett (89930,-HUF), ismét előleget kellett fizetni egy másik szállásra. A férfi ismét ittas volt, mondta, hogy nem fogadja el a lemondásunk. Kértük hogy ne tegye ezt velünk. Erre nekiment a páromnak, ő meg hátrált, hogy ne közelítsen, főleg ilyen koronavírusos helyzetben. Ekkor kiabált a kutyájának, fenyegetőzött, s nekünk akarta azt uszítan i a kutyáját. Lementünk a rendőrségre és bejelentést tettünk. A rendőrség mondta, hogy jól ismerik, mert egy iszákos ember. Ezen az estén eltöltöttük 2,5 órát az üggyel legalább. :(
A rendőrség kiment hozzá, s felszólították, hogy fizesse vissza a pénzünk, de mondták, hogy sajnos ez nem az ő jogkorük, de segítőkészen megpróbálták. Ennek hatására a szállásadó felajánlotta, hogy a fele pénzt visszaadja. A papírt a rendőrségtől még nem sikerült beszereznem, mert elsőre kellett illetékbélyeg hozzá. Másnap tudtam a postán ilyet venni. Igaz kétszer is ott voltam utána a rendőrségen, egyszer nem álltam végig a kb. 2 órás sort, a másik alkalommal viszont maradtam vagy másfél órát töltöttem ezzel. De mégsem sikerült, mert az ügyintéző a jelen szállás igazolását is kérte az irat kiadásához, amit nem vittem magammal. Na még egyszer már nem mentünk vissza a rendőrségre sorba állni. Így telt az éves szabadságunk egy jó része. Ezzel az idegességgel, és ügyintézéssekkel és anyagi veszteséggel.
Most meg még lehetőségem sincs arra, hogy értékelésben beírjam, hogy nehogy előre fizessenek ezért a kisebbik szállásért egy fillért sem, mert lemondtam így nem lehet már. A szállásadó meg röhög a pénzünkkel, mivel ő ezzel csak jól járt. Ki tudja hányszor tett már ilyet. A fele ár visszafizetését nem fogadtam még el. Én az egészre tartok igényt ilyen atrocitások után. Abban bízok, hogy ez a részeges ember másokat nem verhet így át. Ez a hirdetés becsapás így, s az lehetetlen, hogy ez a szállásadó ezt így megtehesse folyamatosan. Kérem kötelezzék, hogy ez többet ne fordulhasson elő. Kérem támogatásukat ebben a témában, és a befizetett összeg visszaszerzésében. Ha nem Önök az illetékesek, akiknek most írok, akkor legyenek szívesek továbbítani levelem az illetékesnek, vagy megadni egy más elérhetőséget. Kérem tájékoztassanak jogaimról, ill. adják meg a Booking ügyvédi tanácsadó elérhetőségét, amennyiben a levelem nem elegendő a befizetett összeg visszautalásához, hiszen itt önhibánkon kívül szenvedtük el ezt a kellemetlen helyzetet.
Várom támogatásukat, hiszen jóhiszeműen, önhibánkon kívül jártunk pórul.

Üdvözlettel: Lívia

 
Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére