A műanyag olcsósága és sokoldalúsága elindította az „eldobható kultúrát”, ma már a műanyagok 40 százaléka egyszer használatos termék formájában hasznosul. A PET palackok, szatyrok vagy ételcsomagolások gyakran csak percekig szolgálnak minket, mégis akár több száz évig is a természetben maradnak.

Minden évben körülbelül nyolcmillió tonna műanyag hulladék kerül az óceánokba, tengerekbe, ami olyan, mintha a világ összes vízpartjára méterenként öt szemeteszsákot dobnánk le. A szennyezés leglátványosabban Ázsiában és Afrikában jelenik meg, ahol a hulladékgyűjtés és -kezelés gyakran hiányos. De a fejlett országok sem kivételek, sok helyen az alacsony újrahasznosítási arány miatt hatalmas mennyiségű szemét végzi égetőkben vagy a természetben.

A napfény, a szél és a hullámok hatására a műanyag apró darabokra, mikroműanyagokra bomlik, amelyek ma már a világ minden részén jelen vannak. A Mount Everest hófedte csúcsaitól a Mariana-árok mélyéig, sőt az ivóvízben és a levegőben is kimutathatók. A kutatók már az emberi vérben, tüdőben és emésztőrendszerben is találtak mikrorészecskéket. Bár még vizsgálják, pontosan milyen hatással van mindez az egészségünkre, egyre több bizonyíték utal arra, hogy a mikroműanyagok gyulladást, sejtkárosodást és hormonális zavarokat is okozhatnak.

Évente több millió állat pusztul el a műanyagszennyezés miatt. A tengeri madarak, halak, teknősök, sőt nagytestű emlősök is gyakran lenyelik a műanyagot, ami elzárja az emésztőrendszerüket, és így lassú éhhalált okoz. Ez mintegy 2100 fajt érint, köztük veszélyeztetetteket is, és ma már szinte nincs olyan tengeri madárfaj, amelynek gyomrában ne találtak volna műanyagot.

Probléma az is, hogy a tengerekbe jutott műanyagot szinte lehetetlen teljesen eltávolítani. Bár akadnak ígéretes technológiák, de ezek csak a nagyobb darabokat képesek kiszűrni. A mikroműanyagok azonban már a vízoszlop teljes mélységében lebegnek, és gyakorlatilag visszafordíthatatlanul beépültek a környezetbe. A megoldás ezért nem a tengerek „kitakarítása”, hanem a megelőzés lenne.