Vissza

  

 

 


Samsung SMART School

2014. év elejétől a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található jászfényszarui általános iskolából a Samsung oktatóbázisára érkező 8-13 éves diákok digitális technológiára épülő tanulási módszereket sajátíthatnak el. Magyar, matematika, egészségtan, kémia, biológia, földrajz, angol és informatika kerettantervi és szakköri tanórákat tartanak. (Ugyanitt a SMART Academy program keretében munkanélküli fiatalokat is oktatnak a különböző digitális eszközök használatára.)

A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban 2014. szeptemberében adták át a matematika, informatika, magyar nyelv és irodalom, földrajz, történelem és az idegen nyelvek elsajátítását megkönnyítő különleges tantermeket.

A Samsung harmadik tantermét, amelyet az MTVA megújult Rádió- és TV-történeti Kiállítóhelyén alakítottak ki, 2015. január elején adták át. Majd ezt követően szintén idén januárban Smart Schoolt alakítottak ki a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában is. Minden tanuló táblagépet kapott, a tanárokat felkészítették a digitális oktatásra, ami napjainkban az egész világon a legfejlettebbek közé számít.

 

 
Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére