Vissza

 


Penny válasza

Tisztelt Selmeczi Balázs Úr!

Köszönjük szíves tájékoztatását és együttműködését.
Kérjük szíves segítségét abban, hogy legyen kedves elérhetőségünket és tájékoztatásunkat a panaszos Vásárló részére továbbítani.
A hölgy által leírt esetet társaságunk kivizsgálta, az üzlet felelős vezetőjével kapcsolatos kifogást és észrevételt az áruházért felelős Területi vezető részére továbbítottuk, aki saját hatáskörében jogosult hasonló esetben figyelmeztetni az elvárt kommunikációs stílus használatára munkatársunkat, illetve ismételt oktatást tartottunk minden munkatársunk részére az érintett üzletben, nyomatékosan felhívtuk figyelmüket arra, hogy minden esetben udvariasan és segítőkészen járjanak el. Az üzlet vezetőinek feladata nap közben több olyan információ megosztása illetve továbbítása, amely együtt jár azzal, hogy munkatársunk telefonál – természetesen ebben az esetben is igyekszik Vásárlóinknak segíteni, őszintén sajnáljuk, hogy ez a hölgy Édesanyja esetében nem a megszokott, gördülékeny módon zajlott le.
A Jogszabályoknak megfelelő módon hasonló esetben Vásárlóink a terméket visszaadhatják, illetve a vételár különbözetét jogosultak átvenni – a hölgy jelezte, hogy Édesanyja a termék visszaadása mellett döntött, ezért munkatársaink a hölgy kérésének megfelelően jártak el, és visszafizették a termék vételárát. A hölgy által leírtak alapján az érintett üzletünkkel kapcsolatban általános intézkedéseket fogalmaztunk meg Területi vezető munkatársunkkal együttműködve – üzleteink működését folyamatos revízióval kívánjuk ellenőrizni, amely ellenőrzések során a hölgy által felsorolt kifogásokat a folyamatainkban előírtakkal együttesen fogják a jövőben ellenőrizni.
Társaságunk minden esetben intézkedik amennyiben Vásárlónk kifogást jelez – az érintett üzlet munkatársai mindent megtesznek azért, hogy minden kedves Vásárlónk elégedett legyen, őszintén sajnáljuk, hogy a hölgy Édesanyja nem helyben jelezte kérését a vételár különbözet visszafizetését érintően, hanem a pénzt kérte vissza.
Tekintettel arra, hogy a hölgy Édesanyja által megvásárolni kívánt termék nem része az állandó kínálatunknak, ezért üzletünkben már nem vásárolható meg, a hölgy Édesanyja részére az eset összes körülményére való tekintettel méltányosságból felajánlunk 1000 Ft értékben Penny Market Ajándékkártyát – amennyiben ezt el kívánják fogadni, úgy természetesen a hölgy részére is átadjuk, amennyiben Édesanyja ritkábban keresi fel üzletünket.
Köszönjük, hogy megosztották velünk tapasztalataikat, hisszük, hogy minden kifogás illetve a kifogás megoldása közelebb visz törekvéseinkhez, amely Vásárlóink elégedettsége. Szíves elnézésüket kérjük a kellemetlenség végett, reméljük, hogy válaszunkat és tájékoztatásunkat örömmel fogadják.

Tisztelettel, REWE GROUP Hungary

 
Kezdőlap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére