|
A vásárló részéről küldött korábbi megkeresésekre sajnálatos módon nem érkezett időben válasz részünkről, amelynek oka az volt, hogy az e-mailek technikai hiba következtében a spam mappába kerültek, így azokat kollégáink nem látták időben. A problémát csak a Hatóság megkeresését követően észleltük, ezt követően azonnal felvettük a kapcsolatot a vásárlóval és részletes tájékoztatást adtunk számára.
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy társaságunk részéről nem állt fenn szándékos megtévesztés vagy a vásárló figyelmen kívül hagyása. HairBunny már több mint 8 éve van jelen, és ez idő alatt rendeléseink döntő többségét 1–2 munkanapon belül kiszolgáltuk, hasonló jellegű probléma korábban nem fordult elő.
A jelenlegi késedelmes teljesítési helyzet hátterében elsősorban a nemzetközi logisztikai nehézségek, valamint a globális háborús helyzet miatt jelentősen megnövekedett üzemanyag- és szállítási költségek állnak. Szállítmányozási partnereink részéről közel 50%-os költségnövekedés következett be, amely miatt alternatív, lassabb, de gazdaságosabb szállítási megoldásokat kellett keresnünk, illetve a korábban megszokott nagy volumenű szállítmányokat több kisebb részletre kellett bontanunk.
A rendelés státuszával kapcsolatban szeretnénk pontosítani, hogy a „futárnak adva" státusz azért jelent meg rendszerünkben, mert a GLS címkék előre elkészítésre kerültek annak érdekében, hogy a beérkező szállítmány megérkezése után a csomagokat a lehető leggyorsabban át tudjuk adni a futárszolgálat részére. A szállítmány azonban később érkezett meg hozzánk, mint azt beszállítói oldalról eredetileg ígérték, emiatt a tényleges GLS átadás csúszott.
A vásárló csomagját időközben 2026. május 18-án átadtuk a GLS futárszolgálat részére. Jelenleg az Ő általa kiválasztott csomagautomatában van elhelyezve tegnap, 2026. május 19.-e óta.
Társaságunk folyamatosan dolgozik a kialakult logisztikai nehézségek rendezésén, valamint azon, hogy a jövőben még pontosabb készlet- és szállítási kommunikációval tudjuk tájékoztatni vásárlóinkat.
Még egyszer sajnáljuk a kialakult kellemetlenséget és köszönjük megértésüket.
Tisztelettel, HairBunny Ügyfélszolgálat (május 20.)
|