Boltbezárás

  

 

 


Kivételek

A törvényjavaslat lehetőséget biztosít arra is, hogy az adott naptári évben öt vasárnapon a kereskedő - saját döntése alapján - nyitva tarthassa az üzletet reggel 6 és este 10 óra között azzal, hogy a döntését köteles előzetesen a kereskedelmi hatóság felé bejelenteni.
A törvény hatályát nem terjeszti ki egyes létesítményekre, tevékenységekre (például üzemanyagtöltő-állomás, gyógyszertárak, dohányboltok), továbbá egyes tevékenységekre (például újságárus, virágárus, pék) eleve különös rendelkezéseket tartalmaz. A pékárut és tejterméket árusító üzletek korábban is kinyithatnak, illetve vasárnap és munkaszüneti napokon is - korlátozott időben - nyitva tarthatnak. A virágboltok vasárnap és munkaszüneti napokon szintén - korlátozott időben - nyitva tarthatnak.
A nemzetközi forgalmú repülőterek, valamint az autóbusz és vasúti pályaudvarok a nemzetközi gyakorlat szerint szintén indokolt kivételek az üzletek nyitva tartását szabályozó rendelkezések alól, különös tekintettel arra, hogy az itt bonyolított vásárlások elsősorban az utazás kényelmét, vagy egyéb, de semmiképpen sem a napi rendszeres bevásárlás céljait szolgálják - olvasható a javaslatban. Vasárnap is lehet majd étteremben étkezni, kávézóba vagy éppen moziba menni, s ugyancsak nem terjed ki a törvény hatálya a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységre, valamint a szálláshelyen végzett kereskedelmi tevékenységre (amely a pihenési célok biztosításának szükségességével összefüggő kivételnek tekinthető). Megteremti a lehetőséget arra is, hogy a kormány - indokolt esetben - így különösen az érintett település(rész) sajátosságai, illetve turisztikai szempontok alapján kivételeket állapíthasson meg kormányrendeletben. Az intézkedés nem érintené az egyre elterjedtebb on-line bevásárlásokat.

[vissza]

 

Mit mondtak az üzletek

Auchan kommunikációs igazgató: a kereskedők vannak a vásárlókért, nem fordítva. Ha az emberek 8-10 százaléka szeretne vasárnap vásárolni, akkor ki kell elégíteni az igényt. Ha zárva lennének, az alkalmazottak a vasárnapi pótléktól, az állam pedig járulék- és áfa-bevételtől esne el.

CBA szóvivője azt mondta, a boltlánc támogatja a zárva tartást. Belső közvélemény-kutatásuk szerint a dolgozók 70 százaléka egyetért a korlátozással, mert hiába jár több pénz vasárnap, szívesebben maradnának otthon.

COOP elnöke szerint a vasárnap nem pótolható más pihenőnappal, ezért a bolthálózat a zárva tartás mellett áll ki. Fontosnak tartja a család összetartó erejét, illetve a vallási okokat.

Reál marketingvezetője nem beszélt a hálózat álláspontjáról.
A vasárnapi forgalmat sem mérik, mert nagyban függ a boltok méretétől és helyétől. Az üzletlánc vezetője korábban a korlátozás mellett foglalt állást.

SPAR nem nyilatkozik a témában – közölte a kommunikációs vezető. Korábban viszont azt mondta, a Spar támogatja a vasárnapi zárva tartást. Igaz hozzátette: a korlátozás vonatkozzon mindenkire, legyen érvényes a multicégekre és a nem multikra egyaránt, ne legyenek kivételek.

TESCO kommunikációs igazgatója szerint a rendszeres felméréseikből kiderül, a vásárlóik szeretik a vasárnapi nyitva tatás adta szabadságot és kényelmet. A hálózatnak a vásárlói igények kiszolgálása kiemelten fontos. A korlátozás csökkenti az állami bevételeket és nem szolgálja a gazdaság kifehérítését sem.

 
[vissza]

 
Kezdőlapappap   Fogyasztóvédelem   Hírek   Levelek   Üzenetek   Tesztek   Oldalajánló   Könyvajánló   Kapcsolat   A lap tetejére